|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 72 találat | lapozás: 1-30 | 31-60 | 61-72 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Horváth Imre 2016. március 19.Sikeres szakmai fórum AradonNagyobb hozamok, támogatások a terítéken Ahogyan azt meghirdettük, pénteken az RMDSZ Arad megyei székházának az üléstermében, az Arad Megyei Magyar Gazdák Egyesületének a szervezésében Vetőmagok, technológiák és mezőgazdasági termesztési támogatások a 2016-os évben témakörben nemzetközi szakmai fórumot tartottak. Azon a megyebeli szakemberek, gazdálkodók mellett az anyaországiak is részt vettek. A prezídiumból Horváth Imre AMMGE-alelnök üdvözölte a résztvevőket, majd Faragó Péter RMDSZ-megyei elnököt kérte fel a fórum vendégeinek az üdvözlésére. A külpiacokon csak nagy tételű ajánlatokkal lehet részt venni Faragó Péter elmondta, Arad megye magyarságának mintegy 60%-a vidéken él, ezért a mezőgazdaság képezi számukra a megélhetés fő területét. Éppen ezért, az érdekvédelmi szövetség munkájában is egyik legfontosabb célkitűzés, a gazdálkodók munkájának, az életkörülményeinek a javítása, a fiatal gazdáknak a szülőföldön történő megtartása, boldogulásuknak az előmozdítása. Ebben fontos szerepet játszik az EU-támogatások lehívása, a pályázatok megírásának a támogatása. A maga, illetve a megyei szervezet nevében további teljes támogatásáról biztosította a gazdálkodókat, sok sikert kívánt a fórum munkálataihoz. Ezt követően Horváth Imre Skapinyecz Pétert, a Magyar Nemzeti Kereskedő Ház, Közép-európai Kereskedésfejlesztési Hálózat Kft. ügyvezetőjét kérte szólásra. A Kárpát-medence 7 országában megnyílt 22 iroda munkájának az ismertetése során hozzáfűzte: a világ 25 országában működő irodák a jelzett térségek, illetve az anyaországi vállalkozók közötti hosszú távú együttműködésen dolgoznak, de a közeljövőben szeretnének bekapcsolódni a közbeszerzésekbe is. Mert a világ különböző részein működő irodák, számos gazdasági lehetőségekre derítenek fényt. Példának okáért, Kínában, bizonyos mezőgazdasági termékekből akkora mennyiségre lenne szükség, amit az anyaországiak egyedül nem lennének képesek lefedni, de Törökországban, vágómarhára is komoly igény mutatkozik. A külpiacokon csak nagy tételű ajánlatokkal vehetnek részt, ezért van szükség a határon túli magyar gazdálkodókra is. A továbbiakban a Magyar Kormánynak a Vajdaságban 50 milliárd forint tőkével beindított gazdaságserkentő programjáról beszélt, amiben egyelőre a kettős állampolgárságú gazdák vehetnek részt. Tehát mindenhol keresik a magyar gazdálkodók, vállalkozók támogatásának a lehetőségét. Horváth Imre a hazai állattartás visszaesését a vágóhidak felszámolásával indokolta. Kísérleti parcellák bevetésével segítenének A továbbiakban Virágné Pintér Gabriella, a Szegedi Gabonakutató Intézet szakembere Fókuszban a szójacímmel, a fehérjékben gazdag gabonának a világon, illetve az anyaországban való termesztése között vont párhuzamot. A világ nagy szójatermelői az USA, Brazília, Argentína és Kína, csakhogy a terményeik nagy része génmódosított. Magyarországban jelenleg 77 ezer hektáron termesztenek, génmódosítástól mentes szóját, amit egyre érdemesebb vetni, hiszen az EU-támogatás hektáronként 325 euró. A továbbiakban ismertette a Szegeden előállított szójafajták tulajdonságait, termesztési technológiáját, de kiemelte a köles, illetve az olajlen termesztésének az előnyeit is. Ha Arad megyei vállalkozók kerülnek e haszonnövények termesztésére, kísérleti parcellák bevetésével a segítségükre sietnek. Horváth Imre a gazdák nevében a Kutatóintézet kultúráinak a megtekintése, a helyszíni tapasztalatcsere iránt érdeklődött. Ezt követően ugyancsak a kutatóintézet munkatársa, Szanyi István tartott előadást Gazdaságos kukoricatermesztés címmel, amiben előrebocsátotta: az 1960-as évekig a térségünkben hektáronként mintegy 2 ezer kiló szemes kukoricát állítottak elő. A beindult kísérletezés jóvoltából azonban a rendszerváltásig a többszörösére emelték a termést, az manapság 8-9 ezer kiló között mozog, miközben Amerikában a legutóbbi kukoricatermesztő versenyen 32 tonna terméssel nyert az egyik farmer, tehát van hova fejlődni. A Szegedi Gabonakutató Intézetben kései vetésű, tehát rövid termésidejű fajtákat állítottak elő, amelyekből akár a búzaaratás után vetve is megterem hektáronként 8-9 tonna. Előadása után Horváth Imre aziránt érdeklődött, hogy az AMMGE közreműködésével hogyan lehetne ilyen kukoricafajtákat behozni az Arad megyei gazdálkodók számára. Kocsik József elnök rögtön felhívással fordult az aradiakhoz: akit érdekel, jelentkezzen az irodájukon! Utána Kocsy Béla, a Nemzeti Agráripari Kamara külkapcsolatokért felelős igazgatója tolmácsolta Györffy Balázs elnök üdvözletét, majd a Brüsszelben dolgozó munkatársaik segítségét is felajánlotta a gazdálkodóknak. Amint kifejtette, Kínában összefüggést találtak a génmódosított gabonák fogyasztása és a daganatos betegségek elterjedése között, ezért fontolják az ilyen termékek előállításának a leállítását. Bartok András pécskai gazdálkodó a téma kapcsán érdeklődött: a génmódosított gabonával nevelt, hozzánk nagy mennyiségben érkező állati eredetű termékek fogyasztása nem társul-e a daganatos betegségekkel? Sarusi Kiss Róbert, a Naturagra Hungárai Kft. képviseletében a talaj tápanyag-gazdálkodása, a talajelőkészítés területén elért eredményekről, az e célból előállított termékeikről beszélt. Mărgean Nicolae, Farkas Viktória tolmácsolásában az AXEREAL Romania francia anyavállalt kirendeltségének a munkáját ismertette. A jelzett cég Franciaország egyik legnagyobb termelőszövetkezete, 1,5 millió hektáron gazdálko,dik, kirendeltségei vannak Romániában, Magyarországon, Szerbiában, Horvátországban, Bulgáriában legújabban Lengyelországban is. A vállalat hatalmas gabonatárolókkal rendelkezik, gabonakereskedelemmel, illetve gabonakutatással és termesztéstechnológiák kidolgozásával is foglalkozik. Ebben fontos szerepe van a durum-búza termesztésének, ami a sütőipar jövője szempontjából fontos lehet. Utána Miszkuly Sándor, a RAMI AGRO által forgalmazott, Angliában előállított energianád termesztésének az előnyeit ecsetelte. A rendkívül olcsó rostos növény száraz változatának kilójában annyi energia van, mint 1 köbméter földgázban, aminél azonban jóval olcsóbb, mintegy 10 forint az önköltségi ára. A jelzett energianövény iránt óriási érdeklődés nyilvánul meg, Ausztriában 24 ezer forintot fizetnek tonnájáért. A 15-20 évig újraültetés nélkül termő rostos növény hektáronként, a harmadik évtől 12-15 tonnát is terem, lekaszálva, bebálázva forgalmazzák. Az előadásokról Gáll Tamás Mihály, az Aradi Kereskedelmi Ipar- és Mezőgazdasági Kamara képviselője vonta le a végső következtetést: az elhangzott magas terméshozamok hallatán a gazdálkodóknak nem szabad ábrándokat kergetniük, mert a magas hozamú fajták nem biztos, hogy többet hoznak a házhoz, mint a megszokottak. Azokat már ismerik, miközben a magas hozamot ígérők sokkal igényesebbek. Szerinte, inkább a szegedi kutatóintézet fajtáival próbálkozzanak, hiszen ott több évtizedes munka eredményeivel ismerkedhetnek. A sikeres szakmai fórum végén a hazai és az anyaországi szakemberek, gazdálkodók a Jelen Házban feltálalt közös ebéden folytatták az eszmecserét, tervezték a közös jövőt. Balta János. Nyugati Jelen (Arad) 2016. április 13.Virágok és versek a költészet napjánVirágokkal rótták le tiszteletüket a váradiak József Attila szobra előtt, a Magyar Költészet Napja alkalmából. Az ünnepség versösszeállítással folytatódott a Partiumi Keresztény Egyetemen. Évtizedes hagyományra tekint vissza, hogy a váradiak virágokkal és koszorúkkal emlékeznek a költőóriásra a Magyar Költészet Napja alkalmából. A réti RMDSZ, az MM Pódium színház, valamint a Pro Universitate Partium alapítvány szervezésében zajló hétfő délutáni ünnepség József Attila szobránál, a Petőfi parkban vette kezdetét. Éhezett Constantinescu Edit, a réti RMDSZ-körzet elnöke köszöntötte az egybegyűlteket, majdKecse Gabriella, a váradi RMDSZ főtitkára, a Szacsvay Imre iskola aligazgatója szólalt fel. József Attila még csak a krisztusi kort sem érte meg, mondta, mégis versei örök menedéket nyújtanak nekünk minden viszontagságos időben, ezért vált születésnapja a Magyar Költészet Napjává. A szobrot egyébként Wagner Nándor készítette, Nagyvárad szülöttje, akinek felesége mind a mai napig Japánban él, ahol hatalmas kultusza van, tette hozzá. József Attila minden ember lelkébe úgy lopja be magát, hogy talán észre sem vesszük; ő az a költő, aki egész életében éhezett: éhezett a szó valós értelmében és éhezett a szeretetre, amelyet soha nem kapott meg igazán. „Azt kívánom, hogy soha ne éhezzünk, mindig lakjunk olyan jól, hogy tudjunk a szellemi táplálékra koncentrálni és soha ne szenvedjünk hiányt szeretetben” – hangzott el. Virágok A későbbiek során Meleg Attila, az MM Pódium igazgatója, társulatvezetője az Ars Poetica című verset szavalta el, majd a jelenlévők virágokat és koszorúkat helyeztek el a szobornál – elsőként Pintér István, az MM Pódium Színház elnöke, majd Sarkadi Zsolt alapító tag ésMeleg Attila, őket követően Huszár István alpolgármester, majd a résztvevő diákok képviselői és sokan mások. Az ünnepség a Partiumi Keresztény Egyetem Bartók-termében folytatódott, ahol Meleg Vilmos színművész tolmácsolásában Nemzedéki dal férfihangra címmel kortárs nagyváradi költők verseiből készült összeállítás hangzott el. Többek között Tüzes Bálint Nemzedéki dal, Balázs Tibor Palackposta című, váradi írástudóknak címzett verse, Horváth Imre Ötszáz éves óra, Fábián Sándor Magam zárt része című versét szavalta el, mély beleéléssel. A több mint egyórás előadás során Dombi Dávid, a Szigligeti Színház zongoristája biztosította a zenei aláfestést – a versek által nyújtott élményt Albinoni Adagio című alkotása, Bach Air című műve és a zenei improvizációk teljesítették ki. Neumann Andrea erdon.ro 2016. április 21.Díjat kapott Meleg Vilmos színművészA hetedik alkalommal megszervezett Partiumi Egyetemi Napok keretében szerdán kiállításmegnyitó zajlott a művészeti kar galériájában, melynek során átadták az idei Wagner Nándor díjakat is. Az Academia Humana Alapítvány a váradi születésű Wagner Nándor világhírű szobrászművész művészeti és szellemi örökségét hivatott őrizni és ápolni. Mivel a művész nagyon szerette tanítani a fiatalokat, özvegye úgy határozott, hogy minden évben fel fognak ajánlani egy összeget a Partiumi Keresztény Egyetem művészeti karára járó hallgatóknak, mondta el Kiss Sándor, az Academia Humana alapítvány elnöke. Érmék 2006 óta évről évre egy tematikus pályázatot szerveznek számukra, az idén például a grafikai szakos hallgatóknak érméket kellett tervezniük a Sulyok István Főiskola megalakulásának 25. és a Partiumi Keresztény Egyetem megalakulásának 15. évfordulójáról. Tizennyolc alkotás érkezett be, ezeket Kiss Sándor méltatta az ünnepség során. Nem volt könnyű dolguk, hangzott el, hiszen ötvös-, illetve szobrászfeladatot kaptak, tehát nem saját szakterületükön dolgoztak. Sulyok Istvánról ráadásul kevés arckép maradt fenn, a lehetőségek tehát körülhatároltak voltak. Mégis, sok érdekes, eredeti alkotás született. Díjak Az első díjat Lungu Arnold kapta, s az öttagú elbíráló bizottság úgy döntött, hogy nem adnak harmadik díjat, ellenben három második díjat osztanak ki – ezeket Kónya Kincső,Tóth Lehel és Bende Attila vehették át. Az összeg amúgy százezer forint, az első díj birtokosa 50 ezer forintot vehetett kézhez, három kollégája pedig a fennmaradó ötven ezret, háromfelé osztva. Az ünnepség alkalmából felköszöntötték és díjazták Meleg Vilmos nagyváradi színművészt is, 60. születésnapja alkalmából. A laudatiót Kiss Sándor olvasta fel. „Sokan nem tudják róla, hogy ő a Magyar Kultúra Lovagja, vagy azt, hogy több száz verset tud fejből, s a leghitelesebb előadója a Szózatnak és a Himnusznak. Mindig szeretett adni, tájékoztatni, nevelni, tanítani, ezért középiskolás éveiben jelentkezett a Kortárs színpad 71 színjátszó együttes sorába. Bár a papi hivatás is közel állt a szívéhez, tehetségét a kultúra templomában kamatoztatta. Később beleszeretett Csokonai költészetébe, s ez a szerelem elkísérte évtizedeken át, együtt tudott gondolkodni a magyar költészet óriásaival. Évente születnek új egyéni műsorai, rengeteg mellék- és főszerepet játszott váradi, debreceni, békéscsabai színésztársaival. Ha előad, vagy rendez, úrrá lesz rajta egy olyan átszellemülés, amely csak a hivatásukat igazán szerető művészek sajátja” – hangzott el a laudatio során, melyet követően Pintér István, a Pro Universitate Partium Alapítvány ügyvezetője a két alapítvány nevében átadta a színművésznek a Magyar Tudás – Magyar Hatalom díjat. Meleg Vilmos Csokonai Vitéz Mihály, Horváth Imre, Babits Mihály szavaival szólt a magyarságról, s azt kívánta a jelenlévőknek: érezzék a magyarság színét és ízét, s adják azt tovább az utánunk következőknek. erdon.ro 2016. május 10.Új Néppárt-székház MargittánEgy év szünet után ismét van székháza az Erdélyi Magyar Néppártnak a Berettyó menti városban, Margittán. Horváth Imre költő szülőházában, a Nicolae Bălcescu utca 5. szám alatt várják ezentúl a margittai és környékbeli polgárokat a párt helyi reprezentánsai, ügyintézői. A hétvégi székházavatón jelen volt Csomortányi István, az EMNP Bihar megyei szervezetének elnöke, a párt több szimpatizánsa és önkormányzati képviselő-jelöltje. Az iroda ettől a héttől honosítási ügyintézést is bonyolít, a következő órarend szerint: hétfő 9–15 óra, kedd 8–16 óra, péntek 8–14 óra között. Pünkösdhétfőn nem lesz ügyfélfogadás. Az iroda vezetője Bordás Sándor – közölte az Erdélyi Magyar Néppárt sajtóirodája. Horváth Imre költő szülőházában, a Nicolae Bălcescu utca 5. szám alatt várják ezentúl a margittai és környékbeli polgárokat a párt helyi reprezentánsai, ügyintézői. A hétvégi székházavatón jelen volt Csomortányi István, az EMNP Bihar megyei szervezetének elnöke, a párt több szimpatizánsa és önkormányzati képviselő-jelöltje. Az iroda ettől a héttől honosítási ügyintézést is bonyolít, a következő órarend szerint: hétfő 9–15 óra, kedd 8–16 óra, péntek 8–14 óra között. Pünkösdhétfőn nem lesz ügyfélfogadás. Az iroda vezetője Bordás Sándor – közölte az Erdélyi Magyar Néppárt sajtóirodája. itthon.ma//erdelyorszag 2016. augusztus 30.IV. Tájháztalálkozó TornyánLakodalmas szokások, vőfélyek Valamennyi eddigi, Tornyán megrendezett tájháztalálkozón ott voltam, mindegyikről csak szép, kellemes emlékeim vannak. Az idei azonban, érzésem szerint, az eddigieknél is jobbra, hangulatosabbra sikeredett – bizonyára nemcsak a (most is, mint máskor) mindent beleadó szervezők, a ProPirKult jóvoltából, hanem azért is, mert a mostanira maga a téma, a lakodalmi szokások is predesztinálta. A lagzi ugyanis – tekintsünk el az örömapák, örömanyák „elvesztett” lányuk, fiuk miatt elhullatott könnyeitől – alapvetően vidám, az egész közösséget „feldobó”, mulatós esemény – a valamikori „lakadalom” legalábbis feltétlenül ilyen volt. Nos, ha „igazi” lagzi nem is volt szombaton Tornyán (hiányzott, például, a menyasszony és a vőlegény), a ProPirKult tájházában az egykori, nagyszabású falusi esemény hangulatát, érzésem szerint, mAradéktalanul fel tudták idézni. A házigazdák, barátaikkal kora reggeltől dolgoztak azon, hogy a délutánra érkező vendégeket minden készen várja: a szépen gondozott, pázsitos-virágos udvaron felállított több sátor alatt az asztalok gyönyörűen megterítve (nem hiányzott róluk a jóféle szilvórium se), az üstökben pedig főtt a lakodalmas ebéd. S míg a házigazda fel nem eszmélt (és még gondosabban el nem zárta), az udvaron időnként átvonuló, a helyi szóhasználat szerint „oroszba” (orozva?, a gazda tudomása nélkül) költött japántyúkot is megcsodálhatta héttagú csibekíséretével... J. Péterszabó Ilona műsorvezető, tolmács felkérésére a közel tíz éve működő ProPirKult elnöke, a házigazda Tóth Piroska üdvözölte a vendégeket, köztük a Magyarországról érkezett battonyaiakat, dombegyháziakat, szarvasiakat, meg az itthoni pécskaiakat, nagyiratosiakat. Szintén házigazdai minőségben Suttyák András (egykoron maga is vőfély – helyi szóhasználat szerint vőfény) a valamikori lagzik néhány mozzanatát felelevenítve megjegyezte: sajnos, ma már kevés a fiatal, akiknek a hagyományokat, az egykor gondosan (bár olykor – ez alulírott személyes megjegyzése! – kissé sántító verseléssel) megírt szövegeket átadhatnák. A későbbiekben, mint egykoron a lakodalmakban, a főszerepet, a ceremóniamester tisztségét a vőfélyek vették át. A helybeli Takács Gábor elmondta a lagziba hívogató lefolyását, a lakodalom napján a menyasszonyos és vőlegényes háznál lezajlott búcsúztatót, az ünnepi menüt (a paprikás régebben birkából is készülhetett), a sütemények, torták feltálalását, a szakácsnék, a menyasszony és bolond menyasszony táncát, a kárlátót, körtáncot stb. – valamennyi esemény és gazdag beszédtéma volt a néha két-háromnapos lagzi után. A falujabeli lakodalmas szokásokról Kiss István volt nagyiratosi polgármester, Horváth Imre (majláthfalvi származású) gazdálkodó, a szarvasi Závoda Erika, a battonyai Takács Ferenc Viktor, a dombegyházi Kardos Péter, a pécskai (román szokásokról beszélő) Vasile Peri számolt be. Szinte valamennyi, sok-sok értékes adatot tartalmazó (de különösen a magyarországi Szarvas környéki, szlovákok lakta tanyák lakodalmas szokásairól szóló) előadásból kitűnt: az általában késő ősszel vagy kora tavasszal (tehát nem mezőgazdasági főidényben) tartott lagzi amolyan „össznépi”, az egész közösséget megmozgató, összekovácsoló esemény volt. Élmény volt a pécskai, most 79 éves Túri József egykori („mesterségét” negyven évig gyakorló) vőfély beszöszöntője a „lakodalmas menü” egyes fogásai előtt. Az igen jó színvonalú előadások, rögtönzött beszámolók sorába jól illeszkedett a Budapest-budakalászi pedagógus, néprajzkutató, Fehér Ilona bemutatója a (magyarországi) lakodalmakban használatos levestésztákról. Hatalmas gyűjteményéből, időhiány miatt, csak töredékeket ismertetett, de így is sikerült felhívnia a figyelmet egy nálunk, tudomásom szerint, igen kevéssé kutatott témára. És egy „művészi mozzanat”: láthattunk, hallhattunk Tornyán egy pécskai, nemrég alakult citerazenekart. Ha nem hallottak róla eddig, nem nagy szégyen: e sorok írója is először látta őket. A témára visszatérünk. A feltétlenül sikeres tornyai tájháztalálkozó lebonyolításához a Pécskai Polgármesteri Hivatal (Tornyán is voltak képviselői), valamint a Communitas Alapítvány járult hozzá. Nem utolsósorban pedig azok a helybeliek (a Bozóki, Takács, Köles, Gyuricza család), akik, amelyek nélkül egy ilyen összejövetel megrendezése elképzelhetetlen lenne. Jámbor Gyula Nyugati Jelen (Arad) 2016. szeptember 14.XVII. Magyar–magyar Gazdatalálkozó AradonÖsszetartozásunk megélésének szép ünnepe Amint azt előzetesen közöltük, az AGROMALIM idei programjában szombaton az Aradi Kiállítási Központ B pavilonjában 10 órakor kezdődött a XVII. Magyar–magyar Gazdatalálkozó. Annak a prezídiumából Horváth Imre nagygazda, AMMGE-alelnök, programvezető üdvözölte a szép számú egybegyűltet, illetve a vendégeket, dr. Torda Mártát, a Földművelésügyi Minisztérium Nemzetközi és Kárpát-medencei Főosztálya, Kárpát-medencei Együttműködések főosztálya osztályvezetőjét, dr. Laczkó András NAK-főtanácsost, dr. habil. Horváth József PhD dékánt, Mikó Józsefné dr. Jónás Edit főiskolai docenst, a helybeliek közül Faragó Péter RMDSZ-megyei elnököt, Tánczos Barna szenátort, a Szenátus mezőgazdasági titkárát, Sebestyén Csaba RMGE-országos elnököt és dr. Csősz János PhD egyetemi tanárt. Ugyanazok a gondok, ugyanazok az igények Házigazdaként Faragó Péter RMDSZ-megyei elnök, megyei tanácsos üdvözölte a XVII. Magyar–magyar Gazdatalálkozó résztvevőit, kiemelve az érdekvédelmi szövetségnek a magyar gazdatársadalom iránt megnyilvánuló kiemelt figyelmét és törődését, hiszen nemcsak a romániai, de az Arad megyei magyarságnak is közel a fele a mezőgazdaságból él. Éppen ezért szorosan együttműködnek az Arad Megyei Magyar Gazdák Egyesületével. Nagyon fontos, hogy az eseményen részt vevő szakemberek szakmai tanácsokkal szolgáljanak. Megköszönte az Arad megyei magyar gazdáknak, amiért a Romániai Magyar Gazdák Egyesületének a támogatásával, idén XVII. alkalommal szervezték meg a sikeres gazdatalálkozót. Ahhoz, illetve a lakosság érdekében kifejtendő gazdatevékenységhez további sok sikert kívánt. A továbbiakban Sebestyén Csaba RMGE-országos elnök üdvözölte az egybegyűlteket, majd örömének adott hangot, amiért az eddigi gazdatalálkozókon a mezőgazdaságot érintő komoly témák kerültek terítékre. Mert a Kárpát-medencei magyar gazdáknak ugyanazok a gondjaik, az igényeik, mint hazaiaknak. Éppen ezért nagy szükség lenne egy közös, Kárpát-medencei agrárpolitikára, Magyarország és Románia agrárpolitikájának az összehangolására. A magyar gazdák mindig is a haladás zászlóvivő voltak. Annak a reményének adott hangot, hogy az idei fórum is a haladást fogja szolgálni. Ezt követően dr. Torda Márta, Földművelésügyi Minisztériumi osztályvezetője üdvözölte a résztvevőket, örömének adva hangot, amiért a Kárpát-medencei magyar gazdák együttműködése egyre inkább elmélyül, gyümölcsözővé válik. A továbbiakban Horváth Imre, Czernák Ferencnek, a lippai Degré Alajos Olvasókör elnökének adta át a szót, aki miután üdvözölte az egybegyűlteket, illetve tolmácsolta az olvasókör tagjainak a jókívánságait, felhívta a figyelmet az 1956-os magyarországi események 60. évfordulójára, majd mély átéléssel szavalt el egy ’56-hoz kapcsolódó költeményt. Ezt követően Horváth Imre gratulált Kocsik József AMMGE-elnöknek az Arad Megyei Kereskedelmi Ipar és Agrárkamara vezetőségétől az AGROMALIM nemzetközi kiállítás és vásársorozat szervezésében nyújtott munkájának oklevéllel és plakettel történt elismeréséért. A résztvevőktől a kitüntetett vastapsot kapott. Hasznos tanácsok, érvek A szakmai előadások során Horváth Imre elsőként Sebestyén Csaba RMGE-elnököt kérte fel értekezésének a megtartására. Sebestyén részletekre tekintő elemzést tartott a romániai gazdatársadalom helyzetéről. Annak manapság egyik legnagyobb kerékkötője a Cioloş-kormány, amely késlekedik a területalapú, illetve más támogatásoknak a kifizetésével. Utána Tánczos Barna szenátor, a szenátus mezőgazdasági szakbizottságának a titkára, az RMDSZ felsőházi frakciójának helyettes vezetője, a romániai magyar gazdák általános nehézségei, illetve a szaktanácsadás fontossága témakörben táblára írt grafikonokkal alátámasztva bizonyította jártasságát nemcsak a Székelyföldi, hanem az egész ország gazdatársadalmát érintő kérdésekben. Így igen hasznos tanácsokkal, érvekkel szolgált a termőföld telekkönyvezésének az országos folyamatáról, illetve a tapasztalható hiányosságokról. Ugyanakkor tanácsokkal is szolgált a termőföld átíratásával, telekkönyvezésével kapcsolatos kérdésekre. Utána dr. Laczkó András, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara főtanácsosa tartott érdekfeszítő előadást Köztestületi szolgáltatásokkal a gazdálkodók versenyképességéért címmel, amiben felsorolta a NAK által a cél érdekében felvállalt feladatokat. A továbbiakban dr. habil Horváth József PhD dékán, a Szegedi Tudományegyetem Hódmezővásárhelyi Mezőgazdasági Karának a dékánja ismertette az általa képviselt Egyetemnek a szolgáltatásait, a duális képzés terén elért kiváló eredményeit, majd Mikó Józsefné dr. Jónás Edit főiskolai docens tartott igen érdekes előadást,A teheneknek az istállóban és nem az utcán a helye címmel a tejtermelésben mutatkozó kedvezőtlen fejleményekről és a lehetséges megoldásokról. Közös értékesítés, pályázati lehetőségek A kávészünet után dr. Csősz János, a Bánáti Agrártudományi és Állatorvostudományi Egyetem tanára tartott érdekfeszítő előadást a Termelői Értékesítő Szervezetek (TÉSZ-ek) jelentőségéről a gazdaegyesületek fejlődésében, a román mezőgazdasági ágazat viszonyai közepette. Lényege, hogy a gazdák által egyénileg előállított javakat közösen értékesítsék, nagyban növelve a versenyképességüket. Ezt követően, Bráj Róbert, a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ Szegedi Zöldségtermesztési Önálló Kutatási Osztályának a munkatársa a fűszerpaprika-termesztésben megmutatkozott eredményekről, illetve a kistermelők összefogása miatti hátrányokról beszélt. A továbbiakban Kranovszky Nagy Andrea, a Magyar Nemzeti Kereskedő Ház Aradi regionális irodavezetője, az MNKH Közép- EUrópai Kereskedelemfejlesztési Hálózat Kft. romániai tevékenységét mutatta be, ismertetve az üzleti, illetve a pályázati lehetőségeket is, kiemelve a 40 év alatti gazdákat támogató pályázatot, amire szeptember 15-ig lehet jelentkezni. Ezt követően magyarra fordította annak a Temes megyei zöldségfeldolgozó vállalkozónak az ajánlatát, akinek a cége évente 2 ezer tonna zöldségfélét dolgoz fel, szerződéses alapon történő felvásárlással, bizonyos mértékű előfinanszírozással. Utána Gáll-Tamás Mihály, az Aradi Mezőgazdasági Szaktanácsadó Iroda főtanácsosa a romániai magyar gazdák érvényesülési lehetőségeiről értekezett. A TERAGRO Kft. megbízottja, dr. Pénzes Éva az ökológiai termelésnek a mezőgazdaságra gyakorolt előnyeit ecsetelte, illetve az általa képviselt vállalat termékeit ismertette. Miután megválasztották a pörkölt elbíráló bizottság tagjait – Tánczos Barna elnök mellett Farkas Viktória és Sebestyén Csaba személyében –, és válaszoltak a jelen lévők által felvetett kérdésekre, véget ért a szakmai konferencia. Kiállítók között A vásárcsarnokban kiállítók között nézelődve sok tejterméket, méhészeti és sütőipari terméket, édességeket, kézműves termékeket láthattunk. Az AMMGE standján idén is Csipkár Imre Fazekasvarsándon gazdálkodó fűszerpaprika-termesztő, -feldolgozó termékei mellett a Tulipán Kft. borait, illetve a nagyzerindi Szénási házaspár mézeskalácsait és a feleség hímzéseit kínálták. Amint Schmak András cégtulajdonostól megtudtuk, a Tulipán Kft. standján finom magyarországi borokat, ugyancsak magyar szakácskönyveket, illetve Aradi szuveníreket, apró ajándékokat kínáltak. Csipkár Julianna és a férje, Imre az idei termésről elmondták: mivel fóliasátorban termesztik, az nagyjából minden évben azonos mennyiségű. A minőségre sem lehet panasz, hiszen az őrleményt rendszeresen felvásárolja az évek óta visszajáró klientúra. A szabadtéri hatalmas szín alatt szervezett állatkiállításon galambokkal, tyúkokkal, rucákkal, nyulakkal, kutyákkal, mangalica sertésekkel, juhokkal, szarvasmarhákkal, lovakkal ismerkedhetett a sok látogató. A szín hűvösében az állatok kiválóan viselték a szeptember eleji meleget. Ugyancsak szabadtéren rengeteg mezőgazdasági gép, berendezés volt megtekinthető. Pörköltértékelés, kellemes együttlét Közben a kiállító területen kívül felállított bográcsokban a Majláthfalvi Gazdák őzpörköltet, Khell Levente és Homolka Ervin az újAradi RMDSZ malacpörköltjét, míg a zimándközi Szabó Sándor ugyancsak sertéspörköltet, illetve egy másik bográcsban birkapörköltet főzött. Tánczos Barna szenátor, zsűrielnök az eredményhirdetés előtt kiemelte a finom pörköltek kiváló ízvilágát, amelyeknek az alapos kóstolgatása után a következő eredmény született: a III. díjat megosztva a majláthfalvi, Nyári Imre vezetésével készült őzpörkölt és a Szabó Sándor sertéspörköltje, II. díjat Szabó Sándor birkapörköltje, míg az I. díjat a Khell–Homolka kettős malacpörköltje vitte el. Különdíjat kapott az újkígyósi Pallér Imre és felesége által készített savanyúdinnye. Egy csíkfacsárdi, Péter Sándor nevű fiatalembernek leégett a csűrje, ahol állatai, takarmánya, komoly javai pusztultak el, ezért a helyi összefogásról a sajtóból értesülve, Pallér Imre István újkígyósi gazdálkodó úgy döntött, hogy az Arad Megyei Magyar Gazdák segítségével – amelynek maga is tagja –, 50 kiló lucernamagot küld neki, hogy a jövő évi takarmányát biztosíthassa, mert a magyarság túlélésének az összefogás a záloga. Nem is a pörköltek értékelése, hanem a közös elfogyasztása, a Majláthfalvi Gazdák által kezdeményezett nótázás, a kellemes együttlét, a közös jövőtervezés, összetartozásunk érzésének a megélése volt a legfontosabb. Köszönet érte a szervezőknek, a támogatóknak egyaránt. Balta János Nyugati Jelen (Arad) 2017. május 13.„Én az egész csillagos égben szoktam gyönyörködni” (Születésnapi beszélgetés a 88 éves Kányádi Sándorral)Legismertebb, legnépszerűbb kortárs magyar költőnk sok mindent elmondott már indulásáról, az ötvenes évekről, a „Lobogónk: Petőfi” kultuszról. Saját költészetében a hatvanas évek második fele tűnik a legizgalmasabbnak. Az ötvenhatot követő általános megtorlás-elrettentés után Romániában időszakosan enyhült a politikai, ideológiai vezetés, az évtized végére hirtelen kivirágzott az erdélyi magyar irodalom. Sándor bácsi két ekkori kötete, a Kikapcsolódás (1966) és a Függőleges lovak (1968) nagy meglepetés volt. Első köteteinek verseit ugyanis (Virágzik a cseresznyefa, 1955; Sirálytánc, 1957; Harmat a csillagon, 1964) zömmel Petőfi költészete és a népi lírai hagyomány jegyében írta, 1966-tól viszont teljesen új és modernségében szokatlan hangon szólaltak meg versei. Tetten érhető, hogy honnan formálódott ez a meglepetésszerű modernizációs fordulat költészetében? – A mi előnyünk a magyarországi írókkal szemben az volt, hogy másfelőlről is tájékozódtunk, a román költészet a latin forrásainál fogva több csatornából táplálkozott, a francia, olasz és dél-amerikai költők előbb jelentek meg románul, mint magyarul. Amikor én elkezdtem Borgest olvasni, rájöttem, hogy én ezt fordítottam már. Rájöttem, hogy amikor Baconskyt fordítottam, én már találkoztam ezeknek a jellegzetes borgesi kifejezéseknek – a homok, a tenger, a tükör, az árnyék – metaforává emelésével. A jelenséget úgy fogalmaztam meg, hogy az én költői fejlődésemet megelőzte a műfordítói fejlődésem. A hatvanas években ugyanis Baconsky, akit különben „költői iskola teremtésének alapos gyanúja” miatt menesztettek folyóirata, a Steaua éléről, Bukarestben szabadúszó lett. Sok nyelvet tudott, fordított is, állandó rovata, német, olasz, francia ösztöndíja is volt. Nekem is fölajánlotta ezt a lehetőséget. Azt mondta: Nézze, domnu Kányádi, hagyja a maga magyarjait, én is otthagytam a magam románjait, jöjjön le Bukarestbe, szerzek egy rendes lakást, szerzek állást a feleségének. Szerződést kötünk az irodalmi alappal, s mire a könyvet lefordítja, az ösztöndíjat meg is eszi, de a kötet marad. Nem lehet, mondtam, mert nálunk, a nemzetiségi létben – ezt már Illyéstől kölcsönöztem – ha árvíz van, ha tűzvész van, azt kérdik, hol vannak a költők, én nem élhetek ezzel a luxussal. Persze, a világirodalmi irányzatokat is szemmel tartottuk. Például az objektív líra felé is tájékozódtunk, akkoriban annak is divatja volt Európában. Időben megismertük Eliot-t, Ezra Poundot, és mondhatom, hogy nagyjából ismertük a legfontosabb modern költészeti áramlatokat. És hát, hogy mondjam… nagy csalódás volt az életemben, amikor kitaláltam a metaforát. – Nem beszéltem erről? – Egészen fiatal koromban kitaláltam a metaforát, és nagyon boldog voltam, míg utóbb rájöttem, hogy nagyon régen ki van találva. Modernnek mondott verseimmel is rájöttem, hogy úgy is lehet többek nevében írni, ha nem egyes szám első személyben beszél az ember. – A hatvanas évek elején színre lépő első Forrás nemzedék versmodell, irodalomeszmény tekintetében is erősebben kötődött a két háború közti nyugatos költészet klasszikusaihoz, Szabó Lőrinchez, Babitshoz, és persze főleg József Attilához. Sándor bácsi nagy gondolati verseit nehezen tudnám az övéikhez rokonítani. – Pedig Szabó Lőrinctől is tanultam. Írtam prózaverset róla is, Weöres Sándorról, Illyésről is. Arra gondoltam, hogy amit a magam számára megfogalmazok, másnak is tanulságos lehet. Amikor elkezdtem verset írni, talán joggal beszéltek Petőfi hatásról. De hát egy valamirevaló költő ki mással kezdené, ha nem Petőfi Sándorral? Nem is annyira az irodalmi iskolák voltak a lényegesek az én számomra, inkább az a fajta törekvés, hogy olyanformán írjak a mi dolgainkról, hogy más is megértse. Szabad verssel kacérkodó verseket írtam, meg dialogizálókat, és ezekben tényleg elég volt a legszükségesebb szavakat használni – az első külföldi fordításoknál éppen az tűnt fel, hogy ezek a versek exportképesek. Máskor egy-egy szentencia segítette az embert hozzá, hogy másként lásson dolgokat. Illyés Gyula azt mondta: A jó író pontosan fogalmaz, a dilettáns igyekszik szépen írni. Ebből az egy mondatból rendkívül sokat lehetett tanulni. – Illyés Gyulának csak az emberi, költői magatartása hatott Sándor bácsira, vagy a versei, versépítkezése is? – Nem mondhatnám. Őt ugyanúgy, mint József Attilát, félretanultuk. Az ő költészetükből is bizonyos hangsúlyokat emeltek ki az egyetemen, ilyesmit, hogy nagy proletár meg nagy paraszt költő, hogy durván fogalmazzak. Gyula bácsinak nem annyira a költészete, inkább az említetthez hasonló gondolatai voltak rám hatással. – A társadalomképe sem? – Az idegen volt. Például A puszták népe egészen más világ, mint az, amit otthon tapasztaltam. A töltött káposztát is másként főzik a Dunántúlon, Erdélyben s egészen másként a nagy magyar Alföldön. Az irodalmat is másképpen művelik. A költészetben a hatás nem föltétlenül közvetlen hatásként jelentkezik. Érezni is, érteni is kell a szó mágiáját. – Sándor bácsi szerint föl lehet építeni egy ars poeticát arra a gondolatra vagy igényre, hogy a vers mindenekelőtt pontos és érthető legyen? – Nézze, ott vagyunk a 20. században. Amikor kitalálták a telefont… lefektettek egy vezetéket az óceán fenekére, összekötötték a kontinenst és Amerikát. Ezen keresztül ezer telefonbeszélgetést le lehetett bonyolítani, és mert a szecesszió korában készült, még ki is díszítették. Azóta háromszor-négyszer elszakadt a vezeték az önsúlya alatt, s akkor kiemelték, újra fölcicomázták. Ez nagyon nagy dolog volt – akkor! De ma, amikor a technika, a tudomány ott tart, hogy minél kisebb közegellenállással minél több jelet kell küldeni minél távolabbra, akkor én úgy gondolom, hogy egy vidéki malom dinamójáról generált áramot a szomszéd faluba egy szecessziósan díszített vezetéken elküldeni korszerűtlen, és enyhén szólva megmosolyogni való is. Amikor egy négysoros strófánál háromszor kell szótárt elővenni, akkor baj van. Úgy fogalmaztam meg a magam ars poeticáját, hogy a jó vers úgy készül, mint a jó tojásrántotta. A legszükségesebből, tojásból, sóból és valami zsiradékból, a mi vidékünkön szalonnából. De mondják, hogy hagyma, gomba… – nem kérem, az már szürrealizmus! Tehát a legszükségesebb szavakból kell állnia a versnek – ez volt az én törekvésem a hatvanas évektől kezdődően. Valahogy úgy, hogy azért ne legyen szürke a szöveg. Ez mennyire sikerült, mennyire nem, nem tudom. Amit a tájékozottságomból begyűjthettem, használtam, de lehetséges, hogy félre is értettem egy csomó dolgot. Lehet, hogy hegynek véltem azt, ami csak felhő volt. Az egyik francia író, amikor még nem tudott jól angolul, hegynek látta angol kollégáját, de amikor jobban megtanulta a nyelvet, látta, hogy felhő. Igyekeztem tanulni, látni és lepárolni, s valahogy úgy megírni a mi gondjainkat, hogy az én sokat olvasott négy elemis édesapám is megértse belőle a neki való részt, és ugyanakkor a műveltebb olvasónak is meglegyen az az elégtétele, hogy talán irodalmat olvasott. Ez volt az én tudatos törekvésem. – Nem egy alkalommal – provokatívan is – több vonatkozásban 19. századi költőnek nevezte magát. A Vannak vidékek ciklus nehezen meghatározható műfajú verseit nevezhetjük zsánernek is, lírai szociográfiának is. Ha zsáner, a régiességre esik a hangsúly, ha szociografikus vers, a modernségre. De mint realisztikus, nyelvezetében az élőbeszédre ütő életkép, úgy vélem, ezek is inkább tizenkilencedik századias dialógust tételeznek föl a vers és az olvasó között. – Soha eszembe nem jutott, és ha így is volna, tudatosan biztosan nem törekedtem erre. Valószínű, hogy azért ír az ember verset, hogy minél szélesebb körben megértsék. Én állandó kapcsolatban voltam az olvasók különböző rétegeivel, ha szabad ilyen nagyképűen fogalmaznom, az óvodástól az egyetemi tanárig, és talán ennek lehet a visszahatása. Arra törekedtem, hogy verseimhez lehetőleg ne kelljen mindjárt lábjegyzeteket tenni, és főleg azt tartottam, hogy sokkal nagyobb dolog két-három szóban kifejezni valamit, mint bonyolultnak lenni csak a bonyolultság kedvéért. Ott van például a szonett. Az ugye kötött forma, és voltam szemtelen a folyóbeszédhez igazítani. Tehát ha nekem öt szótagban kijött az, aminek kilencben kellett volna a szonett szabályai szerint, akkor én öt szótagnál abbahagytam. És ezért életem legnagyobb dicséretének tartom, amit Kormos Pista, nyugodjék békében, mondott: az az érdekes, Sándor, a verseiben, hogy olyan, mintha folyóbeszéd lenne. Arra törekedtem, hogy szinte észre se vevődjön, hogy vers. A fordításoknál is büszke vagyok arra, hogy az én tolmácsolásaimban nincsenek a fordításra jellemző „imitt-amott-legott” töltelékszavak. Ez azzal is összefügg, hogy szerintem a vers az, amit mondani kell. Nem biztos, hogy igazam van, de a mondott versben nem lehet szalmázni. Ott a töltelékszavak kihullanak. Még a nagy színészek is nagyon nehezen tudták leplezni, ha túlbeszélt volt a vers. Ez mindenképpen szempont volt. Egy francia mondás szerint amit tíz sorban is el lehet mondani, és valaki tizenkettőben teszi meg, az sokkal nagyobb gazemberségre is képes. – Verseinek egy másik, barokkosan pompázatos vonulata viszont roppant sűrű szövésű, gyönyörű képeivel, rímeivel igen erősen nyelvhez kötött. – Ez már gyakorlatból is adódik, meg bizonyos kor után az ember jobban tudja a mesterséget. Engem a versírásnak a konstrukciós része különösebben nem érdekelt. Sok rejtett szonettem is van, az olvasó tán észre sem veszi, hogy szonettet olvas. Föltördeltem már ’64-ben a Barbár szonetteket. Drága kolléga, Horváth Imre – Félixfürdőn neki olvastam el – annyira meg volt illetődve, azonnal csinált nekem tojásrántottát. – A kilencvenes években megjelennek verseiben a posztmodern poétika eredményei is. A Zbigniew Herbert-barátságra írt Eretnek táviratok, az édesapja emlékének szentelt Levéltöredékek a legszebb darabjai a posztmodern inspiratív hatásának. Posztmodern, de alkatához, habitusához csiszoltan az: mert ez az újabb formaváltás is változatlanul az üzenet nyelvi pontossága és gazdaságossága felé tart. Sőt, úgy tűnik, mintha ezt a nálunk többé-kevésbé olvasóidegennek tartott újabb megszólalási módot Sándor bácsi ismét csak az olvasóval való kapcsolat megerősítésére használná: még közvetlenebbé, még személyesebbé téve a viszonyt. – Úgy tudom, a posztmodernnek már vége, úgy tudom, aki kitalálta, elvonult északra, és nem írt többet! Meg is bírálták, hogy nem elég posztmodern! Az úgy van azért, tudja, hogy a szürrealizmust sem a 19. század végén találták ki, Shakespeare Vilmosban is benne van, hogyha jól megnézzük, és előtte is volt. Csak ezek az úgynevezett irodalmi, költői iskolák, izmusok úgy jönnek létre, mintha Brueghel-nak azokból a nagyon kemény téli tájképeiből kiemelnének egy zúzmarás ágat, s ebből az ágból hoznának létre egy egész erdőt. Én úgy érzem, hogy minden izmus mindig benne volt az irodalomban. Mindegyik, csak bizonyos időben kinagyítanak belőle valamit. Talán még Kassák úr hatalmas versének a nikkelszamovárja is ott repült már Leonardo rajzasztalán. – Sándor bácsi rengeteget utazott, s mondta ugyan, hogy a nagyvilágban is főleg magyarokkal találkozott, de nyilván más nyelvű költőkkel is volt alkalma személyesen megismerkedni. Formálódott-e, formálódhatott-e ezekből a találkozásokból komolyabb szellemi tapasztalatcsere, költői párbeszéd? – A legjobban akkor kerül közel az ember a másik költőhöz, ha olvassa. Nagy szerencséje a magyar olvasónak, hogy a világirodalom java le van fordítva, a magyar irodalom fordításirodalma pedig a költészetével azonos szépségű és rangú. Ne tegye nekem magát senki, hogy azért tanult meg angolul, hogy Shakespeare-t eredetiben élvezze, Shakespeare-t a magyar ember magyarul tudja élvezni. Állítólag angolok is nehezen értik, nehezebben, mint mi Balassit, habár Balassi Bálintnak állítólag sokkal modernebb a nyelve, mint Shakespeare-nek – Shakespeare-t állandóan restaurálni kell. – Balassitól, Szenczi Molnártól kezdve az egész magyar irodalmi hagyomány benne van a költészetében, sűrítve, szublimálva, de még a legkarakteresebb hagyomány is belesimul a jellegzetes kányádis tónusba. Szóval, nagyon nehéz tetten érni (kivéve persze, ha vendégszövegként emel be régi költőket), ezért hát megkérdezem: kik azok a költők, akiket leginkább rokon világúnak érez a sajátjáéval? – Úgy látszik, ügyes hamisító vagyok. Azt szoktam mondani, hogy én az egész csillagos égboltban szoktam gyönyörködni, de a vezérlő csillagom – ezt még a gyerekek is ki szokták találni – Petőfi Sándor. Amikor Petőfit olvasom, azt érzem, amit Márton Áron püspök mondott egy bensőséges alkalommal, hogy az ilyen ünnepi pillanatokban az Isten jelen van. És akkor éreztem, hogy ez a püspök úgy pap, ahogyan Petőfi Sándor költő volt. – Sándor bácsi ma is rengeteg találkozón vesz részt, és ezeken a Kodály-módszer irodalmi-költészeti változataként rendszerint más költők verseit is megtanítja a hallgatóknak. A legtöbbször talán Horváth Imre egyik négysorosát. Miért éppen Horváth Imréét? – Egyrészt azért, mert könnyen megtanítható. Horváth Imre nem eléggé értékelt költő, s kicsikét ezen is szerettem volna mozdítani, mert szerintem, ha valaki kétsoros vagy négysoros verseket ír, azért lehet nagy költő. A Balladát azért tanítom, mert sokszor azzal kezdem: a balladának milyennek kell lenni? Súgni szeretnék, mondom a gyerekeknek, hogyha majd egyszer felelni kell magyar irodalomból, és egy ilyen tételt kaptok, mondjuk érettségin, hogy mit tudsz a balladáról, és nem jut eszetekbe más, akkor mondjátok, hogy a balladának szépnek, szomorúnak és tömörnek kell lennie. És hogyha nem jut eszetekbe, hogy Felhőbe hanyatlott a drégeli rom, / Rá visszasüt a nap, ádáz tusa napja; / Szemközt vele nyájas szép zöld hegy-orom, / Tetején lobogós hadikopja, vagy az, hogy Edward király, angol király / Léptet fakó lován, és az se jut eszetekbe, hogy Dús András juhász volt, / már fekete a képe. / Leásták pihenni, / le a fák tövébe. // Fiatal volt, mégis / görbe volt a háta. / Istenem, magyar volt, / szóljon, aki látta – ezt Sinka István írta, aki ugyancsak Nagyszalontán született, mint Arany János, akkor jusson eszetekbe, egy másik, ugyancsak Biharban, Margittán született költő, akinek most megtanuljuk a Ballada című versét. És mondjátok velem együtt: Ballada. Írta Horváth Imre. Hogy szülőanyja a fekete föld, / Erre gondolt a liliom. S letört. Ennyi – szép is, szomorú is, tömör is. – Említette korábban, hogy négy-öt ember volt igazán nagy hatással az életére, nekik köszönhetően lett az, aki. – Így kezdjük: Tamási Áron, Kós Károly, Zsögödi Nagy Imre – mondjunk egy határainkon túlit is: – Illyés Gyula. És nem utolsósorban a már említett Márton Áron római katolikus gyulafehérvári püspök. Remélem, haló porukban sem bántom meg őket, ha azt mondom, ők atyai barátaim voltak, édesapám mellett nekik köszönhetem olyan-amilyen emberré válásomat. – Tamási Áronnal nem volt módja gyakran találkozni. Ő 1956 szeptemberében járt Erdélyben. Mi volt Tamási Áron varázslata? – Azt hiszem, hogy kétszer, ’55-ben is és ’56-ban is járt Romániában. Ötvenhat szeptemberében pár napot együtt töltöttünk Udvarhelyen Bakk Elek orvos barátja, komája családjánál, és kirándultunk Homoródfürdőre, ahol emléktábla is őrzi ottjártát. A homoródi villa gondnoka egy világjárt nyugdíjas román matróz volt, aki nem tudott magyarul, Elek bácsi volt a tolmács. És történt egy nagyon érdekes dolog, ami jellemző Tamási Áronra. Azt kérdi ez a román tengerész, hogy milyennek látja ezt az országot és ezt a népet. Fogalma sem volt, hogy Tamási Áron odavalósi, hogy tulajdonképpen ő van otthon. Előzőleg Udvarhelyről egy teherautóval valami rettenetesen rossz úton mentünk Homoródfürdőre. Azt mondja Tamási Áron: Kedves uram, ha ez az ország és ez a nép olyan, mint ön, akkor nagyon boldog vagyok. Ha olyan, mint az az út, amelyiken Székelyudvarhelyről idáig jöttünk, akkor nagyon szomorú vagyok. Számomra ez egy rendkívül tanulságos felelet volt. Abszolút nem bántotta meg, de finoman mégis az igazat mondta. – És Nagy Imre bácsi? Ő is inkább a magatartásával, az emberi habitusával hatott? – Imre bácsi festett, álltam mellette, a Halottak napjából mondtam neki sorokat, akkor készült a vers. Azt mondja: Uram, úgy érzem, hogy ez egy igen jelentős vers lesz. De bele kellene írni azt is, hogy mivel vétettünk mi többet másoknál. – Ez a sor Nagy Imrétől való? – Megszívleltem, és így került a versbe, mivel vétettünk mi többet / mint akár a legkülönbek // vén zsidók ószövetségi / nyelvével kéne most élni / de hallgatunk senki sem mer / feleselni az istennel.Nagyon nagy mondásai voltak. Például azt a kifejezést is tőle tanultam, hogy megszenvedettség. Jövünk a világ legnagyobb dilettánsának a kiállításáról, mondta ő egyik kollégájáról, én próbáltam védeni, azt mondja: Nem tudja, mi az a fehér-fekete, hiányzik belőle a megszenvedettség. Aztán rájöttem, hogy mi a megszenvedettség. Eljött a boldog órája képén haldokló édesanyját örökíti meg. Hogy tudta ezt megcsinálni? – kérdeztem. Az agyam megkocsonyásodott, fiam, de meg kellett csinálnom. – Akárhonnan indultunk is el ebben a beszélgetésben is, rendre a magatartásnál kötöttünk ki. Mindig fontosabb az etika, mint az esztétika – a költészetben? – Én azt hiszem, nem lehet elválasztani a kettőt. Megint csak Petőfire hivatkozhatunk, aki azt írta huszonhárom évesen: Az utókor elmondhatja rólam, hogy gyönge poéta voltam, de azt is el fogja mondani, hogy szigorú erkölcsű férfiú valék. PÉCSI GYÖRGYI / Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2017. augusztus 18.Imaházmegnyitó ünnepség KisszentmiklósonIsten áldása egy maroknyi magyar közösségen Vasárnap 10 órától imaházmegnyitó ünnepséget tartottak az arad-kisszentmiklósi baptista gyülekezetben. Az udvaron összegyűlt híveknek Varga Géza diakónus mondta el a kezdő imát, amiben hálát adott Istennek, hogy segedelmével megépülhetett az új imaház, amelyben megdicsőülhet az Úr neve. Ugyanakkor arra kérte Istent, továbbra is tartsa meg a templomépítő gyülekezetet és az őt békességben, segítőszándékban körbevevő, több vallású és nemzetiségű népet. Utána megnyitó igét olvasott fel dr. Sallai Jakab lelkipásztor a 48. zsoltár II. verséből, amelyben párhuzamot vont a Sion hegyén emelkedő nagy király városa és a felépült imaház között: mindkettőben Istent dicsőítik. Ezt követően Varga Géza, dr. Sallai Jakab, Veress Efraim és Katona Mihály átvágták az imaház bejárata előtt kifeszített szalagot. Ünnepi istentisztelet A bentről hallatszó fúvószene közepette a hívek bevonultak az új imaházba, ahol Kis Juhász Zsolt mondott kezdőimát, a hívek együtt énekelték az Ó mily szép az Úrnak hajléka kezdetű éneket, majd Gál Bálint buzdított imára, kérve: ahányszor eljönnek az Isten házába, legyen velük az Úr is! Köszöntőjében dr. Sallai Jakab lelkipásztor a 118. zsoltár 21–24. versei alapján adott hálát, amiért az Úr meghallgatta és megszabadította őket, világosságot hozott az életükbe. A továbbiakban köszöntötte a vendégeket, dr. Kulcsár Sándor lelkipásztort, aki az Észak-amerikai Baptista Szövetség nevében érkezett; Veress Efraim lelkipásztort, a misszókerület elnökét; Tötös János nyugalmazott lelkipásztort, aki 14 évig állt a gyülekezet élén; Horváth Lóránt kisszenmiklósi román baptista lelkipásztort; Simon András arad-belvárosi baptista lelkipásztort és a vele érkezett híveket; Bognár Levente aradi alpolgármestert; Hadnagy Dénes RMDSZ MKT elnököt; a sajtó képviselőit; Horváth Imre újaradi RMDSZ elnököt; Erdős Bálint szintyei polgármestert és a vele érkezett ágyai híveket; Gál János temesvári baptista lelkipásztort és a vele érkezett híveket; továbbá az Egyesült Államokból és Magyarországról érkezett testvéreket; Gál Bálintot és a vele érkezett erkedi híveket; Antal Pétert, a nagyzerindi gyülekezet vezetőjét; Deák Ernőt és a Szilágynagyfaluból érkezett híveket, akik a tetőszerkezetet készítették el; Tóth Áront és az angyalkúti gyülekezet híveit; a Mosóczy-telepi református gyülekezet híveit. Ugyanakkor köszöntötte a zenekar tagjait, illetve a román híveket is, akiknek szinkrontolmácsolási lehetőséget ajánlott, Horváth Lóránt közreműködésével. Az énekkar szolgálatát követően Varga Géza diakónus ismertette a hároméves építkezés képes krónikáját, melynek során az elhangzottakat kivetített képekkel illusztrálták. Amint a diakónus kifejtette, 2017. augusztus 13. történelmi esemény az arad-kisszetmiklósi magyar baptista gyülekezet életében, hiszen egy új imaházzal gazdagodtak. 2014. augusztus 6-án kezdődött az imaház alapjainak a kiásása, majd a vasbeton-szerkezetek összeállítása, az oszlopok és a gerendák elkészítése, az alap beöntése, a falazás, az épület helyiségeinek az elosztása zajlott december 10-ig, amíg a hidegtől dolgozni lehetett. Következő tavasszal a falazás folytatódott. Varga Géza diakónus kivetített képekkel illusztrált beszámolójában az építkezés minden szakaszán végigvezette hallgatóságát. Közben köszönetet mondott a munkálatokban részt vett szakember-csapatoknak, illetve a folyamatosan segítő önkénteseknek. Befejezésként hozzáfűzte: hálát adnak Istennek, amiért az építkezés egész idején segítette őket abban a nagy munkában, ami remélhetően a következő generációkra is kifejti áldásos hatását, hiszen az építők kései utódaik is dicsőíthetik Istent az őseik által épített hajlékban. A nagy munkában segítők közül csupán azoknak a neveit említette, akik különleges munkában segítettek, így Kulcsár István eredeti tervezőt, Băla Eugen tervezőt, aki áttervezte az épületet; Danciu Alexandru műszaki felelőst, aki odafigyelt a tervrajz szigorú betartására. Masut Brunó koordinálta a munkálatokat. Isten jutalmazzon meg minden kedves barátot, aki segített az imaház megépítésében – fejezte be mondanivalóját Varga Géza diakónus. Köszöntők A szólásra felkért Bognár Levente aradi alpolgármester köszönetet mondott a meghívásért az avatóünnepségre, ami nem csupán a kisszentmiklósi hívek, hanem a város, az aradi magyar közösség ünnepe is, hiszen láthatóan erősödik a város hitélete, illetve erősödik a magyar közösség. Nem kis büszkeséggel lehet feltekinteni egy magyar közösségre, amelynek tagjai elhatározták: új, tágasabb imaházat építenek maguknak. Ugyancsak örömöt okozott a magyar tanácsosoknak, amiért az építkezéshez anyagi támogatást tudtak szerezni. Számára a kisszentmiklósi magyar baptista gyülekezet az összefogás szép példája, ezért Isten áldását kéri hitükre, további munkájukra, a közösségük erősödésére. Dr. Sallai Jakab lelkipásztor hálájának adott hangot a magyar tanácsosok által megszerzett támogatásért, amiből az építkezéshez szükséges, szinte összes téglát meg tudták vásárolni, ezért az komoly segítség volt számukra. Hadnagy Dénes RMDSZ MKT elnök minden alkalommal nagy tisztelettel látogat a kisszentmiklósi baptista gyülekezetbe, ahol rendszeresen pozitívan feltöltődik, nagyra értékeli az itt folyó hitéletet és építőmunkát. Ehhez kívánt nekik további sok sikert, Isten áldását. A továbbiakban üdvözlet hangozott el Erdős József ágyai hívő, a Nyugati Jelen, Kulcsár Sándor, Tötös János, Gál János temesvári, Horváth Lóránt román lelkipásztor, illetve Simon András belvárosi baptista lelkipásztor részéről. Igeolvasás és igehirdetés Veress Efraim missziókerületi elnök, érszőlősi lelkipásztor részéről, majd a záróének után záró imádság Kulcsár Barna és Veress Efraim részéről. A szervezők a vendégek tiszteletére ebédet adtak, majd ugyanaznap 16 órától, ugyancsak imaházmegnyitó istentiszteleten vettek részt. A kisszentmiklósi magyar baptista közösség folyamatos gyarapodása azt bizonyítja, valóban élvezik Isten áldásait. Nyugati Jelen (Arad) 2017. szeptember 11.AGROMALIM XXVIII. AradonA XVIII. Magyar–magyar Gazdatalálkozó sikere Amint azt előre meghirdettük, szombaton az Expo Arad kiállítási központ B pavilonjának az emeleti termében szervezték meg a XVIII. Magyar–magyar Gazdatalálkozót, aminek a megnyitóján 10.30 órakor Fekete Károly, az AMMGE megbízott képviselője üdvözölte az egybegyűlt nagyszámú gazdálkodót és a magas rangú vendégeket. Hasznos jövőtervezést a gazdatársadalomnak Ezt követően Faragó Péter RMDSZ-megyei elnököt, parlamenti képviselőt kérte szólásra. Az elnök-képviselő, üdvözlőszavait követően, kiemelte a mezőgazdaság fontosságát az Arad megyei magyarság életében, továbbá az RMDSZ és az AMMGE közötti harmonikus együttműködést. Nemcsak megyei, de országos szinten is hasonló a kapcsolat, hiszen az RMGE elnöke jelenleg az RMDSZ parlamenti képviselőjeként hatékonyan dolgozik az erdélyi magyar gazdatársadalomért. Szükség is van e munkára, ugyanis az RMDSZ történetében a jelenlegi a legnehezebb mandátum, ami rengeteg intrikát, kihívást feltételez. Zárszavában hasznos jövőtervezést kívánt a gazdatársadalomnak. Bognár Levente aradi alpolgármester, a megyeközpont RMDSZ-elnöke házigazdaként köszöntötte az egybegyűlteket, majd a termőföldet és a szülőföldet megbecsülő magyar gazdáknak a nemzet megmaradásához való pozitív hozzáállását méltatta. Éppen ezért, a magyar tisztségviselőknek meg kell becsülniük a földművelőket, akik a mindennapi kenyérről gondoskodnak. Zárszavában hasznos együtt-gondolkodást kívánt minden résztvevőnek. Gheorghe Seculici, az Arad Megyei Kereskedelmi, Ipar és Agrárkamara elnöke üdvözlő szavait követően a XXVIII. alkalommal megszervezett AGROMALIM kiállítás és vásár elemi részeként, a XVIII Magyar–magyar Gazdatalálkozó fontosságát ecsetelte. Ez egybeesik az ország EU-csatlakozásának a X. évfordulójával, ami mérföldkő az ország életében is, hiszen jelenleg gabona- és szemes kukoricaexport tekintetében országunk Franciaország után, a II. helyet foglalja el az Európai Unióban. E sikerhez nagyban hozzájárulnak a Románia Magyar Gazdák Egyesületének a tagjai is. Éppen ezért, örömének adott hangot, amiért részt vehet a fórumon, ahol üdvözölheti régi barátját, Winkler Gyula EP-képviselőt is, akivel a Román Parlamentben nagyon jó kapcsolatokat épített ki. Mivel barátja nagy tapasztalatokkal rendelkezik, örvend, amiért az EP-ben képviseli az országot. Miután teljes támogatásáról biztosította a magyar gazdákat, sikeres tanácskozást kívánt a résztvevőknek. Fekete Károly programvezető a gazdafórum két Mária-ünnep közötti időszakát méltatta, majd Kocsy Bélát, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara külkapcsolati igazgatóját kérte a mikrofonhoz. Üdvözlőszavait követően tolmácsolta Györffy Balázs, NAK-elnök, továbbá Jakab Istvánnak, az Országgyűlés alelnökének, MAGOSZ-elnöknek az üdvözletét. Mindketten szerettek volna jelen lenni, de fontos elfoglaltságuk miatt csak üzenetben fejezik ki a határon túli magyar gazdálkodókkal való folyamatos kapcsolattartás, a tapasztalatok cseréjének a fontosságát. Üdvözletét abban a meggyőződésben zárta, hogy a fórum tovább erősíti a magyar–magyar kapcsolatokat, a tapasztalatcserét, a gazdaérdekeknek minden fórumon való képviseletét. Dr. Torda Márta, a Földművelésügyi Minisztérium Nemzetközi és Kárpát-medencei Kapcsolatok Főosztályának az osztályvezetője tolmácsolta Tóth Katalin helyettes államtitkár asszonynak a Magyar–magyar Gazdatalálkozóhoz intézett üdvözletét. Abban a gazdálkodók rendszeres konzultációjának, az együtt gondolkodásnak, a tapasztalatcserének a fontosságát ecsetelte. Törekedni kell a határon átnyúló kapcsolatoknak az érdemi kiépítésére, a megoldások közös megkeresésére. A Kárpát-medencében a gazdálkodók és a civilszervezetek együttműködésében kiemelt szerepe van az Arad Megyei Magyar Gazdák Egyesületének, amelynek vezetősége olyan munkát végez, ami nemcsak a tagság érdekeinek a képviseletét, hanem a vidék fellendítését is szolgálja. Az általa képviselt Minisztérium a külhoni gazdáknak biztosítja a pártoló tagság státust, ami sok jogosultsággal jár. Beszédét abban a meggyőződésben zárta, hogy a jelenlegi gazdafórum is hozzájárul a nemzet fejlődéséhez, gyarapodásához. Szakmai előadások A továbbiakban a szakmai előadások levezetését Horváth Imre AMMGE-alelnök vette át, aki Winkler Gyula EP-képviselőt kérte a mikrofonhoz Újdonságok Brüsszelből című előadásának a megtartásához. Bevezetőben köszönetet mondott a meghívásért, majd köszöntötte a legfiatalabb, Hunyad megyei gazdaszervezetet, aminek a létrehozásában nagy szerepe volt Kocsik József AMMGE-elnöknek. Először a közös agrárpolitika modernizációja és egyszerűsítése, majd a közös agrárpolitika finanszírozása, illetve a hogyan legyünk sikeresek témaköröket járta körbe. A közös agrárpolitika modernizációja és egyszerűsítése céljából a konzultációk beindultak, év végére várhatók az eredmények, amelyek azt vetítik előre, hogyan mutat majd pénzügyi, szakmai szempontból a közös agrárpolitika 2020 után. A második témakörben körbejárta, miért van szükség a közös agrárpolitika korszerűsítésére. Elsősorban azért, mert körülöttünk minden, nem csak a klíma, hanem a gazdasági, finanszírozási körülmények is folyamatosan változnak. Ezekhez olyan eszközöket kell létrehozni, amelyek megoldásokkal szolgálnak a jelzett változásokra. Hihetetlen gyorsasággal változnak a technológiák, ezért erre a mezőgazdaságnak is fel kell készülnie. Olyan feltételek között, hogy az EU-ban folyamatosan öregedik a gazdatársadalom, illetve az uniós támogatásoknak a megszerzése túl sok bürokráciával jár. A változásokat három elv vezérli: változtatni a gazdák jövedelemszintjét, illetve életszínvonalát; a környezetvédelem fokozása; alkalmazkodni a klímaváltozáshoz. A szakmai előadásokat Sebestyén Csaba RMGE-elnök, parlamenti képviselő folytatta, aki pozitív bejelentést tett: az országos szervezet két megyei tagszervezettel bővül, ugyanis Szilágy, illetve Máramaros megyében is alakulóban van a gazdaszervezet. A bővülés egyben meghozza a gyümölcsét a gazdatársadalomban sokszor emlegetett összefogásnak, az együtt gondolkodásnak. Az RMGE ugyanis csak akkor lehet partner a román gazdaszervezetekkel, illetve a román kormánnyal, ha minél nagyobb támogatottságot tud maga mögött. A politikum és a gazdatársadalom összefogásának az eredményét a legutóbbi parlamenti választások bizonyították, amikor is az RMDSZ szövetségre lépett a Magyar Polgári Párttal és a Romániai Magyar Gazdák Egyesületével. Ennek eredményeként az RMDSZ több képviselőt küldhetett a törvényhozásba, ezért hatékonyabban támogathatja a magyar önkormányzatokat. Az összefogás sikerét maga is élvezheti, hiszen Hargita megyében az 5. helyről indulva, bár nem hitt a sikerben, mégis megválasztották. A mezőgazdasági szakbizottságban így sokkal hatékonyabban dolgozhat a romániai magyar gazdák érdekében. Abban reménykedik, hogy a 2018-as centenáriumra való román felkészülés annyira leköti a közfigyelmet, hogy a törvényhozáson át lehet vinni néhány, a magyarság, illetve a mezőgazdaság számára is fontos törvénytervezetet. Egyik ilyen lenne a tűzifa exportjának a leállítása. Ami igen fontos lenne a fával tüzelő igen sok család számára, de a szupermarketek árukészlet 51%-nak hazai termelőktől történő beszerzésének a tisztázása is fontos lenne. Sajnos, a kormány inkább a nagygazdaságok fejlesztésében, támogatásában gondolkozik, ráadásul az agrárkamarák választott vezetőségeit is mellőzték, az intézményeket odacsapták a mezőgazdasági igazgatóságokhoz. E rendszeren és felfogáson változtatni kellene. A falugazdász hálózat további bővítése sokat enyhíthet a gazdálkodók gondjain, de a családi gazdaságokat támogató törvény megalkotása is fontos lenne. Az elnök abban a reményében zárta mondanivalóját, hogy a következő Magyar–magyar Gazdatalálkozón nagyobb sikerekről számolhat majd be. A továbbiakban Kranowszky Nagy Andrea, a Magyar Nemzeti Kereskedőház Aradi Regionális Irodájának a vezetője Gazdasági kapcsolatépítés a régióban címmel tartott értekezést. Amint elmondta, az MNK összesen hét közép-európai országban 25 hasonló irodát működtet. Közülük 7 Romániában, Aradon, Nagyváradon, Kolozsváron, Szatmárnémetiben, Marosvásárhelyen, Székelyudvarhelyen és Sepsiszentgyörgyön működik. Céljuk, hogy a magyar vállalkozóknak megtalálják a megfelelő partnereket, de közreműködnek a piackutatásban, a partnerkeresésben, melynek során a romániai vállalkozóknak magyarországi partnereket keresnek. Minden iroda megpróbál maximálisan együttműködni a gazdaszervezetekkel különféle terményértékesítések közvetítésében. Erre a helyszínen is lehetőség van, hiszen a kolléganője, de maga is szívesen áll az érdeklődők rendelkezésére. A további szakmai előadásokon Miklós Ervin az Agrovir Kft. részéről Az informatika szerepe a mezőgazdaságban, Bánszky József a Struktúra Bau Typ Szerkezetépítő Kft. részéről Terményszárítás szárító nélkül címmel, Sarusi-Kiss József az Alterrnconsult Kft. és Altern Kft. részéről Korszerű mezőgazdasági épületek és azok megújuló energiás fűtése címmel tartott, magyarázattal alátámasztott előadást. Kiállítólesen, pörköltfőzés A konferencia után szétnéztünk a kiállítók között. A csarnokban felállított aradi magyar standon Berki Erzsébet helyi vonatkozású szuveníreket, a kiállítást hirdető feliratos blúzokat árusított, elfogadható érdeklődés mellett. A nagyzerindi mézeskalácsos, Szénási Zsuzsanna a hagyományos mézeskalács-figurákkal várta az érdeklődőket. Az aradi Tulipán Kft. asztalán magyarországi palackozott fehér-, illetve vörösborok vártak vásárlóra. Csipkár Imre és felesége, Julianna mindenfajta csomagolásban, csípős és édes fűszerpaprika-őrleményekkel várta az érdeklődőket. Az idei kiállítás és vásár családi programként is szolgált, ugyanis sokan kisgyermekekkel érkeztek, akik nagy érdeklődést tanúsítottak a szabadban felállított állatkiállításon látható mindenfajta háziállat és -szárnyas iránt. Miközben a felnőttek, főként a gazdálkodók a legkorszerűbb mezőgazdasági gépeket, berendezéseket szemlélték, addig a gyermekek pónin lovagolhattak, vagy póniló húzta kordélyon kocsikázhattak. Az Arad Megyei Magyar Gazdák Egyesületének a szakácsai ezúttal is a vásártér szélén kaptak elkülönített helyet, ahol az arad-gáji csapat, Kovács Tibor Levente, Kovács Andrea és Molnár Árpád, Horváth Imre adománya nyomán olyan mangalicapörköltet főztek, aminek az alapanyaga egy nappal korábban még az ólban röfögött. A zimándközi Szabó Sándor három üstben 60 kiló húsból főzött: kettőben sertéspörköltet, a harmadikban krumplit Göcző Ilonka, Szabó Ilonka és Lévai József segítségével. A majláthfalvi csapatban Réti Edit, Berár Edmond főzött pörköltet Molnár András főszakács irányításával, 20 kiló birkahúsból és 10 kiló krumpliból. Miután a pörköltek megfőttek, a magyar gazdák jó hangulatban, közösen elfogyasztották, sörrel, borral öblítették, sőt nótára is zendítettek. A XVIII. Magyar–magyar Gazdatalálkozó sikere tovább erősítette a hagyomány folytatásának a szükségességét. Balta János / Nyugati Jelen (Arad) 2017. szeptember 29.Évadnyitó az aradi Tóth Árpád Irodalmi KörbenSaját írásokat is felolvastak Az aradi Tóth Árpád Irodalmi Kör szeptember 26-án, kedden délután tartotta évadnyitó munkaülését a megyei könyvtár Concordia Termében. A kör elnöke Horváth Imre örökfényű lírai gyöngyszemével nyitotta meg a rendezvényt, majd négy alkotóművész mutatkozott be saját munkájával. Ódry Mária költő, képzőművész Ábel egyéves születésnapjára című versével ajándékozta meg az irodalom barátait. Költeménye csodálatos köszöntő volt, melyből rengeteg szeretet, jóság és melegség sugárzott. Szarvashegyi Rozália ny. tanítónő most is humoros írásával kedveskedett a körtagoknak. Egy háborúzás krónikája című prózai írása egy kirándulás emlékét örökítette meg élvezetes, leleményes, szellemes módon. Kleitz Zoltán A szabirok című költeményét olvasta fel. Munkája hiteles történelmi korkép, melyből ezúttal sem hiányzott a politikai mondanivaló. Nagy Gizella ny. tanár Kérés című versét hozta hallgatóközelbe. Írása a nyár távozásáról, az ősz közeledtéről muzsikált líraian, finoman, kiváló művészi megközelítésben. Az est második részében dr. Brauch Magda ny. tanár, prózaíró ismertette Vajda János közéleti lírája című tanulmányát a költő halálának 120. évfordulója alkalmából. Magvas kisesszéje képet nyújtott Vajda gyermekkoráról, a vaáli erdőben töltött éveiről, szerepéről a magyar szabadságharcban, bujdosásáról, az osztrák hadseregben töltött korszakáról, majd újságírói és irodalmi munkásságáról. A művész életének bemutatása után közéleti lírája került terítékre. Az előadó részletesen elemezte az önkényuralom dermesztő csendjében keletkezett A virrasztók című lírai darabját, a megsemmisülés képeit felsorakoztató Hajótöröttek című alkotását. Taglalta Vajda Luzitán-dal I–II, Jubilate!,Credo, Sodoma című műveit, melyek a kiegyezésbe belenyugodni nem tudó író érzelmeit ecsetelik a legapróbb részletekre kiterjedő pontossággal. Megismerhettük iróniáját, kivétele érzelmi sodrású látomásait, bibliai képeit, remek költői megoldásait, színvonalas nyelvezetét. A kiváló előadást Kiss Anna és Nagy Gizella pedagógusok, Hevesi József egyházi közíró, Kolumbán Zsolt festőművész, Czernák Ferenc ny. katonatiszt, Brittich Erzsébet képzőművész-író, Bátkai Sándor vállalkozó illusztrálta lelkes felolvasással. Az évad első előadása Bátkai Sándor meglepetésével ért véget. A Kicsoda mehet be? című evangéliumi töltetű költeményt mutatta be a körtagoknak, mely az üdvösség útját taglalta, majd Hevesi József Móra Ferenc A cinege cipője című versét szavalta el őszinte szeretettel. Kiss Anna pedagógus, az RMPSZ (Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége) nevében Dánielisz Endre, Faggyas Sándor és Patocs Júlia Arany Szalontája, Szalonta Aranyacímű kötetével ajándékozta meg a kör elnökét, majd szeretetvendégség és jó hangulatú baráti beszélgetés tett pontot a rendezvényre. Regéczy Szabina Perle / Nyugati Jelen (Arad) 2017. november 24.„Mindig érdekeltek a vakfoltok”Álljunk meg egy szóra Balázs Imre Józseffel Balázs Imre József költő, kritikus, egyetemi oktató volt az Erdélyi Magyar Írók Ligája és a Bulgakov Kávéház közös rendezvényének, az Álljunk meg egy szóra irodalmi beszélgetéssorozatának legutóbbi vendége. A meghívottat az est állandó házigazdája, László Noémi faggatta. „Az Udvarhely szinten ismert matekzseniként, hogyan kötöttél ki 1994-ben a magyar–angol szakon?”, tette fel a nyitó-kérdést László Noémi, amelyre a meghívott rögtön leszögezte, a közhidelemmel ellentétben „nem vagyok, és nem is voltam matekzseni”. Balázs Imre József kifejtette, az 1980-as években a székelyföldiek egyetlen esélye a reál tantárgyak terén volt, ezért erősödtek meg az iskolákban a reálosztályok és készítették fel a diákokat matek, fizika, gépészmérnöki egyetemi szakokra. Ennek a trendnek a következtében került ő is a Tamási Áron Gimnázium reálosztályába. Ám a 90-es években ez már megváltozott, így hiába a sok matekverseny, tizenegyedik osztályban közölte a matektanár osztályfőnökkel, ő irodalom szakon fog továbbtanulni. „Szilágyi Domokos és angol nyelvű hatások miatt nyergeltem át irodalmárnak”, jegyezte meg. Másodéves egyetemistaként, 1996-ban kezdett el párhuzamosan verseket és kritikákat közölni. „Az a helyzet, hogy versíró ember elég sok volt abban az időben, kritikaíró ember viszont annál kevesebb, akik voltak, azok is hamar felhagytak ezzel a műfajjal. Én viszont nem, emiatt is elég hamar leosztották nekem az Előretolt Helyőrség környezetében a kritikus szerepét. Ám ez rendben volt, hiszen kritikus is voltam” – mesélte el, hogyan alakultak az egyetemi évei, és miért nem „kallódott el”, mint számos kortársa. László Noémi megjegyezte: míg ők ketten kortársak és mindketten, számos más kortársukkal együtt, az Előretolt Helyőrségnél kezdtek, a Helyőrségre jellemző harsányság azonban nem köszönt vissza Balázs Imre József alkotásaiban. – Nekem úgy tűnik, hogy a Székelyföldről érkezők nagy többségének hangja erős, markáns, ez különösképpen jellemző volt az 1990-es évek derekától a 2000- es évekig, arra a korszakra, amikor te is indultál. Viszont ebből a körből te kilógsz – jegyezte meg az est házigazdája. A meghívott elmondta, a Helyőrség olyan „ellenségképeket” kreált, amelyekkel ő nem tudott azonosulni. Többen a Helyőrségtől Rejtő-féle, vagány szerzőkként pozicionálták magukat és elzárkóztak a Nádas, Esterházy, Garaczi által képviselt „érthetetlen irodalomtól”, amely szerzőket ő viszont kedvelt, magyarázta el Balázs Imre József, miért nem volt részese a Helyőrséges körnek. „Nem tudtam teljes mellszélességgel csatlakozni ahhoz a részéhez, hogy kiket utáljunk közösen”, tette hozzá. Megjegyezte azonban, hogy többnyire a „marketingstratégiával” volt problémája. László Noémi arra is kíváncsi volt, hogyan kötött ki az erdélyi magyar avantgárd költészet elemzésénél, amelyből később a doktori dolgozatát is írta. A meghívott elmondta: nem ezzel a témával indult, viszont nem bánja, hogy végül ezt elemezte. Géczi János, a Kalota Kiadó igazgatója kérte fel Balázs Imre Józsefet és Demény Pétert, hogy állítsanak össze antológiákat: Demény Péter a novellistákét, ő pedig a költészeti antológiát szerkesztette. – Ugye az antológiaszerkesztés kronológia szerint halad. Azt vettem észre, hogy a Gyimesi Éva és a Görömbei András által szerkesztett antológiákban Bartalis János és Horváth Imre között nincs feltüntetve erdélyi költő, viszont köztük 13 év a korkülönbség. Hiányzott 13 év az erdélyi magyar költészetből és elkezdtem utánanézni, hogy miért – jegyezte meg. Így fedezte fel az erdélyi magyar avantgárd költészet 13 évét, többek között Becski Irén, Becsky Andor vagy Ormos Iván költőket, akik soha nem jutottak el odáig, hogy önálló kötetük legyen, de akik „telepublikálták a korabeli erdélyi folyóiratokat”. – Engem mindig érdekelnek ezek a vakfoltok, hogy miért nem beszélünk valamiről, hogy miért hiányzik valami a kultúrából – indokolta meg a költő, hogy miért tért át erre a témára. Balázs Imre József 1999-től a Korunk folyóirat irodalom és kritika rovatának a szerkesztője lett, majd 2008-ban a folyóirat főszerkesztője, amely pozícióról 2012-ben lemondott. – 2008 után, a gazdasági válság miatt ez a főszerkesztői munka exponenciálisan megugrott, sokkal több időbe tellett előteremteni a folyóirat fenntartásához szükséges pénzt, ráadásul az egyetemi állásomnál is elkezdett egyfajta bürokrácia működni, egyre több papírmunkát kellett végezni. Így igazából mindkét munkahelyemen nőtt a terhelés – fejtette ki a meghívott. A rengeteg munka viszont kimerítette, és amikor ennek a fáradtságnak fizikai jelei is megmutatkoztak, rájött: választania kell. Lemondott tehát főszerkesztői állásáról és visszalépett szerkesztőnek. Az est végén szó esett a meghívott gyermekverseiről is, amely műfajban, László Noémi szerint, Balázs Imre József felszabadult. A költő kifejtette, akkor kezdett el gyermekverseket is írni, amikor megszülettek a lányai, részben azért, mert rendszeresen olvasott fel nekik esténként verseket, de sokszor úgy érezte, némelyek nem szólnak semmiről. Záróakkordként a szerző saját gitárkíséretében adta elő néhány megzenésített versét. Sarány Orsolya / Szabadság (Kolozsvár) 2017. december 13.A román királySajnáljuk ezt a kilencvenhat éves öregembert, aki végül is Lear királyként távozik az övéi közül, miután ezelőtt hat évvel jobb beszédet mondott a román parlamentben, mint bármelyik eddigi elnök. A kilencvenes évek legelején, talán 1990 novemberében néhány napos svájci körúton voltam egy román ellenzéki küldöttséggel. Egy ottani alapítvány hívott meg minket, több svájci politikussal találkoztunk, és kisebb-nagyobb fórumokon is részt vettünk, ma is emlékszem egy népes közönség előtt lezajlott genfi vitaestre. Persze a résztvevők zömmel ottani románok és magyarok voltak, de a vita franciául folyt. Radu Câmpeanu szenátor, a Nemzeti Liberális Párt elnöke, Marcian Bleahu szenátor, az egyik környezetvédő párt elnöke és Gabriel Țepelea képviselő, a Román Nemzeti Parasztpárt alelnöke volt még rajtam kívül a küldöttségben. Szenátor voltam én is, más tisztségem nem volt, és valószínűleg azért esett rám a választás, mert beszéltem franciául. Abban az időben még rendkívül gyenge volt az ellenzék a román parlamentben, ennek érzékeltetésére elég, ha felidézem, hogy a kormányzó Nemzeti Megmentési Front után a Romániai Magyar Demokrata Szövetség volt a második legnagyobb politikai szervezet a maga alig több mint hét százalékával. A parasztpártiak például csak a képviselőházba jutottak be, a liberálisok pedig ott voltak ugyan a szenátusban, de kevesebben, mint mi, és volt még néhány környezetvédő, illetve egyetlen független szenátor is, az alkotmányt kidolgozó bizottság egyik tagja, Antonie Iorgovan. Nagy szükség volt hát arra, hogy az ellenzék szolidaritását külföldön is minél gyakrabban bizonyítsuk, másrészt a Román Nemzeti Parasztpárt és akkor még a Nemzeti Liberális Párt is próbálta lemosni magáról a két világháború közti nacionalista múlt nyomait, és keresték az együttműködést az RMDSZ-szel. Marosvásárhely márciusa után Nyugat-Európában is sokat számított a magyarokkal való jó viszony, kellett a szalonképességhez. Természetesen nekünk is szükségünk volt rájuk, hiszen akkorra már kiderült, hogy Ion Iliescuékkal nem tudunk zöldágra vergődni, miközben például Corneliu Coposut, a Parasztpárt elnökét én intelligens és karizmatikus, pártjának egykori nézeteit revideálni hajlandó, a román-magyar megegyezést nemzeti érdeknek tekintő politikusként ismertem meg. Minden vitánk dacára máig szimpátiával gondolok vissza rá, akárcsak Gabriel Țepeleára vagy a a párt későbbi elnökére, a szintén börtönviselt Ion Diaconescura. Vitáztunk Svájcban is, nyilvánosan is, többek közt azon az említett genfi fórumon, de azt hiszem, az összbenyomás rólunk mégis az lehetett, hogy közösen keressük a kiutat Románia számára. Látogatásunk második vagy harmadik napján vendéglátónk, a meghívó alapítvány titkára valamilyen ürüggyel egyenként félrehívott minket, és megkérdezte, hogy hajlandók lennénk-e megállni Versoix-ban, találkozni Mihály királlyal. Nem nagy kitérő, tulajdonképpen útba esik. Ez a megálló természetesen nem szerepelt a hivatalos programban, hiszen Hohenzollern Mihály abban az időben még persona non gratának minősült Romániában. 1990 áprilisában megpróbált ugyan Zürichben repülőre szállni, hogy Bukarestbe utazzék, de ezt a román hatóságok valamilyen ürüggyel megakadályozták. Gondolom, akkor még beutazási vízumra lett volna szükség. Nem sokkal svájci látogatásunk után pedig, 1990. december 25-én ismét megpróbálkozott a romániai úttal, el is jutott kíséretével együtt Otopeni-re, sőt, gépkocsival elindultak Curtea de Argeș felé, de végül a csendőrség feltartóztatta őket, visszavitték a repülőtérre, és gyakorlatilag kitoloncolták őket. Csak jóval később, 1992 húsvétján látogathatott haza Romániába az a férfiú, aki személy szerint is nagy bátorságról tett tanúbizonyságot 1944. augusztus 23-án, amikor elrendelte Ion Antonescu marsall letartóztatását és a hadsereg átállását. Huszonhárom éves fiatalember volt akkor, nyilván a körülötte levő román politikusok készítették elő a román nemzet huszadik századi történelmében sorsdöntőnek számító lépést, de azért a legnagyobb kockázatot ő vállalta. Sokat köszönhet Románia a Hohenzollern családnak már a tizenkilencedik század második felétől, amikor I. Hohenzollern Károlyt meghívták uralkodónak, és attól kezdődően a román állam sokkal szorosabban illeszkedett Európába, királyainak az európai monarchiákkal való szerteágazó kapcsolatait – a rokoni szálakat – kellőképpen kihasználva. Aztán 1947 végén a köztársaság kikiáltásával a még mindig csak huszonhat éves Mihályt megfosztották trónjától, és az országból is kiebrudalták. Nekem, aki az ötvenes években voltam kisgyerek, a királyság már csak költészet volt, Arany János verséből, A walesi bárdokból, esetleg Petőfi Sándortól tudtam, hogy mit is érdemelnek a zsarnokok: „Akasszátok fel a királyokat”. Előttem van most is, az egyik gyereklap szép színes oldalain láttam gúnyképet a Hohenzollernekről: molyrágta palástban, ütött-kopott vulkánfíber bőrönddel (tudja-e még valaki, mi is az a vulkánfíber) érkezik a király Romániába, és kincsekben dúskálva, megrakott vonattal távozik ugyancsak ő, hiszen a karikatúra a történelmi idővel mérve amúgy sem túl hosszú életű dinasztiát egyetlenegy alakban jelenítette meg. Máig könyv nélkül tudom Horváth Imre minden bizonnyal nemcsak a hivatalos elvárásokat, hanem a korhangulatot is tükröző négysorosát (Neked tiszteleg): „Királyság volt s most Népköztársaság van. / Mit jelent ez? Figyeld az éneket: / a réginél még te álltál vigyázzban, / az új himnusz már neked tiszteleg.” Mindent összevetve, az iskolában sulykolt kommunista ideológia mellé szüleink, nagyszüleink Kossuth-pártiságát, Habsburg-ellenségét is figyelembe véve, nem fűzött engem semmiféle kései nosztalgia a monarchiákhoz és ehhez a fiatalemberhez sem, akinek arcvonásait az akkor már értéktelen vasdarabokon, a forgalomból kivont százlejes érméken (román szóval „szutásokon”, ahogy a Székelyföldön mondták a régi pénzzel játszó gyermekek) láthattam eleget. Éppen ellenkezőleg: gyűlöltem mindenfajta privilégiumot, dühös republikánus voltam én is Petőfivel együtt, és mi tagadás, ma is az vagyok. Meggyőződésem szerint egyenlőnek kellene születnünk, de ma már azt is jól tudom, hogy nem születünk egyenlőnek. Privilégium lehet a hely, az idő és persze a vagyon, amelybe beleszületünk, és ezeket a különbségeket teljesen megszüntetni nem lehet, viszont kutyakötelességünk enyhíteni rajtuk, és ahol mód van rá, egyenlő esélyeket kínálni mindenkinek. Nemcsak én, hanem a romániai közvélemény túlnyomó része is monarchia-ellenes volt még a kilencvenes években. Az alig összeomlott kommunista rendszer ideológiája egalitárius volt ugyan, de a hatalomgyakorlást minden szempontból a személyi kultuszra építette. Mi sem állt távolabb tőlünk, mint egy újabb személyi kultuszt támogatni, hívják bár alkotmányos monarchiának. A hajdanában még monarchista történelmi pártok is így voltak ezzel, ahogy én láttam. Elenyésző volt ezeken a pártokon belül is a monarchista áramlat, egy-két olyan közismert személyiséget leszámítva, mint például a neves színész Ion Caramitru. Nem is értettem Ion Iliescut, miért ijedt meg, hogy Mihály haza akart látogatni. (Mert nyilvánvalóan az államelnök döntése volt, hogy nem engedték be a királyt.) Amikor aztán mégis beutazhatott, ki is derült, hogy semmiféle társadalmi megrázkódtatást nem okozott ez a látogatás. Nos, nem győzöm ismételni, nem vagyok monarchista, ráadásul a Hohenzollern-dinasztia sok jót a magyaroknak nem hozott az elmúlt másfél évszázadban. Ennek ellenére szívesen találkoztam Mihály királlyal. Némi lobbi-lehetőséget is láttam ebben, de főként kíváncsi voltam arra az emberre, akinek arcképére az egykor „szutásokról” emlékeztem. Habozás nélkül igennel válaszoltam az óvatos tapogatózásra, és így válaszolt Gabriel Țepelea és Marcian Bleahu is. Viszont Radu Câmpeanu nem vállalta a találkozót. Szapora szavakkal magyarázgatta, hogy éppen akkorra fontos interjút beszélt meg fontos újságírókkal, miközben mindannyian tudtuk, miről van szó: félt. Attól félt, hogy amennyiben otthon kitudódik, politikai esélyeit csökkenti egy ilyen találkozó. Igen, az emigrációból hazatért Radu Câmpeanut egy egészen rövid ideig karakán disszidensnek gondoltam, aztán közelebbről megismerve, rá kellett jönnöm, meglehetősen kisszerű opportunista. 1990 tavaszán, amikor ő a liberális párt színeiben, Ion Rațiu meg a parasztpárt színeiben volt elnökjelölt, az erdélyi magyarok, különösen a székelyföldiek tömegesen Câmpeanura szavaztak, holott az RMDSZ-nek az volt az álláspontja, hogy Rațiu és közte nem teszünk különbséget, és arra biztatjuk a választókat, döntsék el, kire szavaznak, csak ne Ion Iliescura. Viszont az akkor nagy befolyással bíró Király Károly egyik marosvásárhelyi híve, Jakabffy Attila egy rádiónyilatkozatban Câmpeanu támogatására szólította fel a magyarokat. Ezzel önmagában nem is lett volna baj, annál is inkább, mert Ion Iliescu elsöprő fölénnyel nyert, és ezen a mi szavazataink, sajnos, sehogy sem tudtak volna változtatni, de a Nemzeti Parasztpártnál teljesen fölöslegesen szereztünk egy fekete pontot. Radu Câmpeanu pedig nemhogy méltányolta volna ezt a támogatást, hanem 1992 nyarán kiléptette pártját az ellenzéki koalícióból, a Demokratikus Konvencióból, azzal az indokkal, hogy az RMDSZ jelenléte a koalícióban rontja a választási esélyeiket. Külön indultak az 1992-es őszi választásokon, és mi tagadás, nagy elégtételem volt, hogy Radu Câmpeanu számítása nem vált be, ugyanis be sem jutottak a törvényhozásba. 1992 és 1996 között így csak a Demokratikus Konvencióban maradt szakadár liberálisok voltak ott néhányan a parlamentben. Megálltunk tehát Versoix-ban. Szép, de meglepően kicsi tóparti villában lakott a királyi család. Mint a mesében: király, királyné és három királykisasszony fogadott minket (ezek szerint a másik kettő éppen máshol volt), Margit, Ilona és Zsófia, vagyis Margareta, Elena és Sofia. Margit, a trónörökös fáradt, de még fel-felsugárzó szépség, Zsófia kissé molett, vonzó teremtés, Ilonára nem emlékszem, csak tudom, hogy ott volt, ha össze nem tévesztem Irénnel (Irina) vagy Máriával (Maria). Mihály viszont... hát ő hatvankilenc évesen, megráncosodva is szakasztott olyan volt, mint azokon a gyermekkori pénzérméken a fiatal király. Nem torzult semmit a tartása sem, az arca sem, csak meggyűrődött nyilván. Előbb figyelmeztettek minket, hogy a kötelező megszólítás: „Maiestate”, vagyis „Felség”, ez Țepeleának meg Bleahunak nem is okozott nehézséget, én viszont csak jónapottal és enyhe meghajlással köszöntem, de ez végül nem keltett megütközést, hiszen egy magyar politikus jelenléte önmagában is fontos gesztus volt a királyi család számára. Rokonszenvvel fogadtak, a társalgás hol románul, hol franciául zajlott, ugyanis a királyon kívül a többiek nem beszéltek románul. Anna királyné egyszer vagy kétszer franciásan Michel-nek szólította a férjét, de egyébként nagyon visszafogott volt. Mihály a sok évtizedes száműzetés után is meglepően jól tudott románul, de kásás beszédét elég nehezen lehetett érteni. Nem lepett meg, olvastam róla, hogy műteni kellett annak idején, farkastorokkal született ez az egyébként jó kiállású férfi, az automobilok és repülőgépek szerelmese. Beszélgettünk hát, időnként szinte kívülről láttam magamat, hogy mibe is csöppentem. Akasszátok fel a királyokat? Hol van az már! Mint egy sci-fiben, különös időhurokba kerültem, mintha a gyermekkorom előtti években lennék. És mégsem. Mert közben a körülöttünk levő világ tele volt új kérdésekkel, amelyekre választ kellett adni. Mihályt is felkészíthették persze, nem mulasztotta el a magyarokról kérdezni, és mintha nem csak udvariasságból kérdezett volna. Próbáltam precízen felvázolni az otthoni helyzetet, de laza voltam közben, nem volt túlságosan nagy tétje a találkozásnak, kíváncsian figyeltem a királyi családot, mintha a Louvres-ban jártunk volna, egy színes, furcsa, élő múzeumban, a megelevenedett történelemben. Ami nonverbális üzenetként leginkább megmaradt bennem: a nyugalom. A király nyugodt, szinte derűs arca. Egy ilyen beszélgetés, akárcsak a későbbi két-három alkalom, amikor még szót válthattunk, nem volt alkalmas arra, hogy felmérjem politikai képességeit vagy tájékozottságát. De egyvalami hiányzott az arcáról, ami viszont a politikusokra annyira jellemző, ezt ma már rögtön észreveszem: a hatalomféltés feszültsége. A vérbeli politikusok szemében mindig ott van az ugrásra kész vad nem lankadó figyelme, a szörnyű éberség, hogy bármelyik pillanatban meg kell harcolni a hatalomért, taktikázni kell, hátulról bekeríteni vagy édesgetni, csapdába csalni, aztán felmorzsolni az ellenfelet. Saját hatalom-megszerzési és hatalom-megtartási technikáinak rabszolgája a politikus, és ez az örökös szenvedés van az arcán. Sem Mihálynál, sem valamivel később Habsburg Ottónál nem láttam ezt a szenvedést. Az osztrák és magyar trónörököshöz emberileg is közelebb éreztem magam, néhányszor találkoztunk csupán, de nem felejthetem hosszú beszélgetésünket Bukarestben, a kormánypalotában, miniszterelnök-helyettesi dolgozószobámban. Németesen raccsolva, ám kifogástalanul beszélt magyarul az a bölcs öregember, aki Mihállyal ellentétben határozott politikai véleményt mondott, de ő politikus is volt, EP-képviselő. Viszont neki is nyugalom volt a tekintetében, és amíg tárgyaltunk, teljesen elfelejtettem Habsburg-ellenességemet. Ma már tudom, mi ennek a nyugalomnak a magyarázata: az öröklött címért nem kell megharcolni. Mondom, gyűlölnöm kellene mindenféle privilégiumot, plebejusnak neveltek, ilyen vagyok, de a politikában megtanultam, hogy valamit valamiért. És mostanában sokszor elgondolkozom azon, hogy az igazi demokrácia analógiája vajon nem a csonka kúp vagy csonka gúla-e sokkal inkább, mint egy kihegyesedő mértani idom? Más szóval: a körülöttünk levő, fel sem épült és máris széteső demokráciák láttán óhatatlanul el kell töprengenem, talán ezeknek a rendszereknek az egyik nyavalyája éppen az, hogy a csúcsot nem hagyhatjuk üresen. Például úgy, hogy a legfőbb állami méltóságot, az elnöki tisztséget nemcsak időben korlátozzuk – két mandátumra általában –, hanem igazi hatalmat sem kellene a kezébe adnunk, kivéve a válsághelyzeteket. Ez közhely, ezt mindenki tudja, ilyen a parlamenti köztársaság, de tessék megnézni: vajon nem az-e az oka mai politikai meghasonlottságunknak, a hatalmi ágak közti egyensúly már-már végzetes felborulásának, hogy egy tíz éven át regnáló államfő, Traian Băsescu a joghézagokat kihasználva, az alkotmányt rosszhiszeműen értelmezve olyan hatalommal ruházta fel a választott parlamenten kívüli intézményeket, hogy ezek ma már valószínűleg magát az államelnököt is fogságukban tartják, bárki is legyen az. A csúcson nemhogy túlhatalomnak, de hatalomnak sem kellene lennie, a csonka kúp vagy gúla teteje egy nyugalmas tisztás, egy apró fennsík, semmi más. Mint ahogy a miniszterelnöki mandátumokat is korlátozni kellene, hiszen az a tisztség is könnyen „kicsúcsosodhat”, könnyen válhat túlhatalmi eszközzé, ezt is tudjuk. Így aztán, szégyenkezve bár, és alapjában véve meggyőződéses republikánusként továbbra is, de újabban fel-felötlik bennem, hogy egy született király, aki komoly hatáskörök nélkül, csakis azért került oda, hogy más ne lehessen azon a helyen, vajon tényleg olyan nagy kompromisszum lett volna-e éppen a felépítendő demokrácia érdekében. Nyilván ez ma már tárgytalan. Meghalt a király, és nem mondhatjuk, hogy éljen a király, mert ahogy látom, a Hohenzollern családban is dúl már a harc a hatalomért vagy talán a bőven visszakapott vagyonért, ki tudja. Az én időutazásom is véget ért, nincs már a „rosszpénzen”, a „szutáson” látott „jó arc”, eltűnt az a fiatalember, akinek gyerekként úgy állítottak össze iskolai osztályt, úgy válogattak különböző társadalmi rétegekből és régiókból osztálytársakat, hogy még egy magyar fiú is volt közöttük. Nem lett ő ettől magyarbarát, nincsen mit köszöngetnünk neki, de mégis sajnálom ráncos arcát, amelyet nem a hatalmi harc dúlt fel, csak a megállíthatatlan idő. A demokrácia dolgát pedig nekünk kellene elrendeznünk minél hamarább, egy olyan országban, ahol a kilencvenes években másodjára is kiűzték a királyt, aztán visszafogadták, kárpótolták palotákkal, kastélyokkal, sok tízezer hektár erdővel, most meg hisztérikus lelkiismeretfurdalással gyászolják. Talán azért, mert csak azt lehet gyászolni igazán, akinek nem volt semmiféle hatalma fölöttünk, és éppen ezért nem kellett megkönnyebbülnünk titokban, hogy itt hagyott minket. Éppen ellenkezőleg, sajnáljuk ezt a kilencvenhat éves öregembert, aki végül is Lear királyként távozik az övéi közül, miután ezelőtt hat évvel, 2011. október 25-én, kilencvenéves születésnapján, a szavakat nehézkesen formálva is jobb beszédet mondott a román parlamentben, mint bármelyik eddigi elnök, Iliescu, Constantinescu, Băsescu vagy Iohannis. Pedig sem olyan felkészült, sem olyan rafinált politikus nem volt, mint a többiek. Csakhogy az elnökök arcáról letörülhetetlen a szavazatgyűjtés mimikája, mondataikból kiirthatatlanok a kortesbeszéd utálatos fordulatai, és miközben az országot emlegetik, a pártjukra gondolnak, és választóikat számolgatják magukban. Milyen jó lenne egy hatalom nélküli elnök, egy mandátuma végeztén vulkánfíber bőrönddel távozó, koronázatlan király, aki csak sétálgat azon a képzeletbeli tisztáson, hiszen semmi dolga, kizárólag azért van ott, hogy más a helyét ne bitorolhassa. Markó Béla / Transindex.ro (c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
